2. fejezet

Elmagyaráztam Cassie-nek, hogy mi történt azon az éjszakán és befogadott, de tudtam, hogy aggódik értem. Kénytelen voltam az ő ruháiban munkába menni másnap.

Aznap ismét későn végeztem és nem tudtam másra gondolni, csak a tegnap történtekre, de kértem anyát, hogy jöjjön értem, de ismét nem tudott, mert éjszakás volt. Nem meséltem neki a tegnapi esetről, mert tudtam, hogy soha nem engedne többet ki a házból. Mint mindig, Cassie volt a megmentőm, úton volt értem, majd elvisz magához, de a táskám még mindig nincs meg.

Ülve vártam Cassie-re, hogy megérkezzen, mindig késik, de ahogy Cassie mondja ’ Jobb később, mint soha.’ Nagyon hasonlítunk.

„Elfelejtettél valamit.” Majdnem kiugrottam a bőrömből, mikor meghallottam azt a hangot, amit tegnap hallottam. 

 

Megnyugodtam, amint megfordultam és észrevettem, hogy a megmentőm van itt. Visszaemlékezve tudtam, hogy Harry a neve.

Először döbbent voltam, de amint átadta a táskámat nem tudtam eléggé megköszönni neki.

„Ami tegnap történt, nagyon sajnálom. Barmok, amikor lányok vannak a közelükben.”

„El se tudnom képzelni, hogy mit műveltek volna velem is, ha te nem jössz.”

„Általában ott vagyunk, mert mi egy-„Félbeszakította Cassie, amint beállt a kocsival elénk. 

„Értem jöttek, még egyszer köszönöm a segítségedet.” Mosolyogtam rá, mielőtt beszálltam a kocsiba.

Ránéztem, majd Cassie elindult, és láttam, hogy Harry intett egyet.

„Ez meg ki volt?” Faggatott Cassie.

„Harry volt, aki segített tegnap este, visszaadta a táskámat.” Majd megveregettem táskámat, ami az ölemben hevert.

„Hogy talált rád?”

„Nem tudom, ez ijesztő.”

Mindketten felnevettünk, én pedig megmondtam neki, hogy hazavihet, mert megvan a kulcsom. Csak beszélgettünk, míg haza nem értünk.

Őrültségnek találtam a barátságunkat, hiszen nagyon utáltuk egymást középiskolás korunkban. Egyszer összekerültünk egy természettudományos gyakorlat folyamán és azt hittem, hogy kiállhatatlan. Egy sznobnak gondoltam és ő is pont ezt feltételezte rólam. Amikor elballagtunk barátok lettünk és elválaszthatatlanok vagyunk. Annyira hasonlítunk, azt hinnétek, hogy ikrek vagyunk és ő a legjobb barátom, akim valaha volt.

A középiskolában félénk és csendes voltam. Mindig a zeneteremben töltöttem a szüneteimet a hegedűmön játszva, és még mindig játszok, ha van rá lehetőségem, és ez így van 8 éves korom óta. Felszabadultnak érzem magamat, amikor játszom és ez a részem. 

Megköszöntem Cassie-nek a fuvart, amint megállt a ház előtt és én kipattantam. Intettem neki egyet, mielőtt a táskámban kezdtem kotorászni a kulcsot keresve, és amint beértem a házba felrohantam a szobámba, hogy gyakorolhassak a hegedűmön.

Sziasztok! Megérkezett a 2. rész is. Várjuk véleményeiteket! Iratkozzatok fel. Az elején még rövidek a részek, de ahogy egyre jobban beindul a történet hosszabbak lesznek! És izgalmasabbnál izgalmasabb történések lesznek!