5. fejezet

Szabadnapom volt ma, így felhívtam Cassie-t, de azt mondta, hogy ma a barátjával tölti a napot. Nem haragudtam ré, mert megértettem. Nem rajongtam azért, hogy anya dolgozik, mindig túlórázik, de csak azért, mert ő egy nővér- Pénteken, vicces.

Kinyitottam az ajtómat, amikor a telefon megcsörrent, a teraszomon álltam egy kötött mackónadrágban reggel 10 órakor.

Amint elolvastam a nevet a kijelzőn lesokkolódtam, Apa hívott. Hezitáltam egy picit, mielőtt válaszoltam volna. 

„Szia Ellie.” Köszöntött, én pedig megfagytam és még levegőt is elfelejtettem venni.

„Ellie?” Kérdezte.

„Szia.” Mondtam, minden levegőmet kiengedve. 

„Hogy vagy?” Úgy éreztem, hogy úgy beszél velem, mint egy baráttal.

„Jól vagy, és te? A feleséged és a többi gyereked?” Mondtam, és nem célzásnak szántam, de fogadni mernék, hogy ő annak véli.

5 éve házas egy másik nővel, de még ezelőtt lettek gyerekeik. Ők most 8 évesek.

Csak figyelmen kívül hagyta az előző kérdésemet. „Én és Tracy szeretnénk, ha te és a barátod eljönnétek egy hétvégére.” Barátot mondott?

Amint válaszolni készültem, félbeszakított. „Tudom, hogy van barátod, csinos vagy meg minden. 

Anyukád és én a te korodban találkoztunk, és ezt akarom neked is, ugye van barátod?”

Nem akartam, hogy apa csalódott legyen, habár én mindig az voltam miatta.

„Igen van.” És abban a pillanatban már meg is bántam, amint kimondtam.

„Oké, nagyszerű, ide tudtok még ma utazni? Már kész van a szobátok is.” Mintha várt volna engem.

„Igen, később még felhívlak.” Mondtam, mielőtt kinyomtam volna.

„A francba!” Átkoztam magamat.

Nem tudtam megállni, de éreztem, hogy valaki figyel, és ez volt minden, amit jelenleg éreztem.

Pánikolni kezdtem, hiszen szabadságot kellett kérnem és mihez kezdek ezzel a barát témával? 

Egyáltalán miért hazudtam? Annyira buta vagyok.

Felhívtam a munkahelyemet, és közöltem velük, hogy a hétvégén nem megyek be, a főnök ideges is lett, hiszen az utolsó pillanatban szóltam, de hozzáfűztem, hogy túlórázni fogok, amint hazaérek, és beleegyezett.

Csak arra tudtam gondolni, míg apához készülődtem, hogy egyszerűen csak hazudtam a barát témával. Mit mondok majd neki, ha odaérek? Úgy érzem, hogy csalódott lesz.

Anyának hagytam egy üzenetet, miszerint a hétvégét apánál töltöm. Szerintem nem fog ennek örülni.

Bezártam az ajtót és elhagytam a házat. Úgy döntöttem, hogy busszal megyek a vonatig, majd felszállok a vonatra és elindulok apához. El kell jutnom Vancouver-be egyedül és soha nem voltam jóban az irányokkal.

A buszmegállóhoz sétáltam és elolvastam a menetrendet, 11-kor érkezik a busz. Itt fogom ülve megvárni a buszt. 

Már pár perce itt ültem, amikor megpillantottam egy ismerős autót megállni, a fekete Range Rover-t. Harry volt az.

„Hallottam, hogy akadt egy kis problémád.” Mondta Harry engem bámulva.

„A buszmegállóban parkolsz.”

Felkuncogott, majd hátrébb tolatott. „Gyere ide.”

Felálltam és odasétáltam a lehúzott ablakhoz.

„Szükséged van a segítségemre?” Kérdezte.

„Mivel kapcsolatban?” Egyértelmű volt, hogy miről beszél.

„Szükséged van valakire, aki eljátssza, hogy a barátod. És itt vagyok segíteni.”

Egy pillanatra lesokkolódtam. Honnan tudja?

„Mielőtt megkérdeznéd, én mindent tudok. Most ülj be, és már indulunk is Vancouver-be.”

„Nem, hiszen te még mindig egy idegen vagy számomra.”

„Csak szállj be Ellie, segíteni akarok.” Hangja éles volt.

„Mit akarsz tőlem?” Kérdeztem, nem értettem, hogy miért talál mindig egy utat, hogy a közelemben lehessen, mindig segíteni akar és mindent tud rólam.

„Csak ülj már be.” Hagyta figyelmen kívül a kérdést, de tudtam, hogy úgy sem nyerhetem meg ezt a harcot, így bedobtam hátra a bőröndömet és a táskámat.

„Most indulhatunk Vancouver-be.” Mondta és beindította a kocsit, és már úton is voltunk.

A francba, gondoltam.